Karácsonyi nap 2021
Az iskolai karácsony megünneplése (december 17-én) meghitt keretek között zajlott az idén. Az alsósoknak a 2.a és 2. b osztályos diákok Lesch Tünde és Tóth Eszter tanító nénik felkészítésével igazi karácsonyi hangulatot varázsoltak az iskola aulájába. Vidám és megható versekkel, a Kisjézus megszületését felidéző jelenettel és szívhez szóló énekekkel, zenével, tánccal készültek.
Adventi lelki nap 2021
December 15-én, szerdán került sor iskolánkban a diákok lelki napjára a karácsonyra való felkészülés jegyében. Kiss István atya ráhangoló gondolataival és közös imádsággal kezdtük a napot.
A karácsonyi várakozást felidéző kisfilmek megtekintésével folytatódott a program. Az alsósok Jézus születését követhették nyomon, a felsősök Az idők jelei című filmben az emberi erények megjelenési formáival, fontosságával ismerkedhettek meg.
Zenés áhítat
Az adventi időszak a várakozás ideje, hogy egy kicsit lecsendesedjünk a hétköznapok forgatagából, s a lelkünket felkészítsük az ünnep csodájára. A zene ilyen lehetőség, amely kiszakít a mindennapokból, megnyugtat s feltölt.
Templomunkban már hagyománnyá vált a karácsony előtti zenés áhítat, melyet az idén december 5-én Fuchs Attila vezetésével hallhattunk. Az áhítat mottója Pilinszky János gondolata a várakozásról:
„Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”
Mikulás 2021
2021. december 6-án reggel iskolánkba is ellátogatott a Mikulás.
Az alsós gyerekek az aulában énekszóval várták a nagyszakállút. A 4.a osztály műsorral készült a nagy napra.
A versek mellett egy kis jelenettel bemutatták a Mikulás készülődését.
Körzeti szavalóverseny 2021
Iskolánk 2021. november 26-án rendezte meg hagyományos szavalóversenyét a falu könyvtárában.
Versmondó versenyünknek immár három évtizedes hagyománya van, melyre évről évre a térség általános iskolásai gyűlnek össze, hogy megmérettessék magukat.
Idén 12 iskolából érkeztek a verselni vágyó diákok.
A korábbi években Kiss Benedek költő, a falu szülötte is megtisztelt bennünket jelenlétével, de az utóbbi években sokat betegeskedik, ezért már nem vállalja a hosszú utazást.
Szent Erzsébet 2021
Szent Erzsébet napi kenyerek megáldása - 2021.11.21.
II. András magyar király és marániai Gertrúd hercegnő leányaként született 1207-ben, valószínűleg a sárospataki királyi várban. Még kisleányként férjhez adták Lajos türingiai tartománygrófhoz, akit három gyermekkel ajándékozott meg. A mennyei dolgok szemlélése töltötte be szívét. Férje halála után (1227) a szegénységet választva élt. Kórházat alapított, és maga szolgálta a betegeket. Meghalt Margburgban 1231. november 17-én. Rövid élete alatt több csoda is történt vele, mely az önzetlen adakozó és szolgáló szeretet kiemelkedő hősévé avatta. A szegényeknek alamizsnát osztó (kenyérből rózsává váló adománya) szentre emlékezünk mi is a kenyérszenteléssel és a megszentelt kenyerek szétosztásával.
Szavalóverseny iskolai forduló 2021
Idén 31. alkalommal rendeztük meg hagyományos szavalóversenyünket a könyvtárban.
Az iskolai fordulóra november 15-én került sor.
A feldíszített helyiség őszi hangulatot teremtett, amely jól kapcsolódott a kötelező versekhez.
További cikkek...
- Ünnepi megemlékezés 2021.10.23.
- Terményáldás 2021
- Táskaszentelés 2021
- Állatparki kirándulás 2021
- Fiatalok nemzettudat alapozása projektnap 2021
- Mária napi szentmise 2021
- Tanévnyitó 2021
- Tanévkezdő információk 2021
- Nyári tábor 2021
- Tanévzáró 2021
- Elsőáldozás 5.a 2021
- Ballagás 2021
- Te Deum és úr napja
- Elsőáldozás 4.a 2021
- Használt sütőolaj gyűjtés
- Beíratás 2021
- Digitális munkarend
- Farsang 2021
- Karácsonyi nap 2020
- Adventi lelki nap 2020