Advent 3. vasárnapja
2016. december 12-én Kalapos Gréta szavalata mellett Faragó Liza 5.a osztályos tanuló meggyújtotta a harmadik rózsaszín adventi gyertyát, amely az örömöt szimbolizálja.
Advent, harmadik vasárnap
örömgyertyát gyújtunk,
rózsaszínre vált a lelkünk,
nem nyomaszt a múltunk.
Mikulás a harmadikosoknál
2016. december 6-án reggel a két harmadik osztályba is bekopogtatott a Mikulás a gyerekek legnagyobb örömére. Versekkel, énekszóval köszöntötték a vendéget, aki cserébe megajándékozta őket.
Mikulás a 3.a osztályban
Mikulás a másodikosoknál
2016. december 6-án ellátogatott a Mikulás a 2. osztályosokhoz is, akik versekkel, énekszóval köszöntötték a vendéget.
Mikulás a 2.a osztályosoknál
Mikulás délelőtt 2016
Az idei évben is az iskolai hagyományokat követve a 4. osztályos gyerekek készültek Mikulás napi műsorral az elsősöknek. A két osztály izgatott és lelkes énekléssel várta a betoppanó Mikulást, aki 9 órakor meg is érkezett az ebédlőbe. A 4. osztályosok egy Mikulás váró verses műsorral készültek, melyben a gyerekek mellett egy hóember, hópelyhek, mezei nyuszik, erdei manók is színre léptek. A versek között egy-egy közös énekléssel ünnepelték a gyerekek kedvencét, majd az elsősök kis rögtönzött előadása következett.
Advent 2. vasárnapja
2016. december 5-én reggel Faragó Liza szavalatával kísérve Bogdán Eszter meggyújtotta az adventi koszorúnkon a második lila gyertyát, amely a reményt szimbolizálja.
Mikulás a templomban 2016
2016. december 4-én vasárnap a Szentmise kezdetén Kalapos Gréta meggyújtotta a második lila gyertyát az adventi koszorún, Faragó Liza szavalatával kísérve.
További cikkek...
- Advent 1. vasárnapja
- Iskolai szavalóverseny 2016
- Kiskőrösi EGYMI - KI MIT TUD?
- Ovisok az elsősöknél 2016
- Papírgyűjtés 2016
- 2016. október 23.
- Rózsafüzér ima
- Őszi kirándulás felső tagozat 2016
- Őszi kirándulás alsó tagozat 2016
- Táskaszentelés 2016
- Pedagógus lelki napok
- Veni Sancte 2016
- Ünnepélyes tanévnyitó 2016
- Táskaszentelés
- Tanévkezdő információk!
- Nyári tábor 2016 - 5. nap
- Nyári tábor 2016 - 4. nap
- Nyári tábor 2016 - 3. nap
- Nyári tábor 2016 - 2. nap
- Nyári tábor 2016 - 1. nap