Őszi kirándulás 2017 felső

2017. szeptember 27-én, szerdán megtartottuk a hagyományos őszi kirándulásunkat a sportpályára. Eltérve a szokásainktól nem mindjárt az állomásokra igyekeztek iskolánk tanulói, hanem a hetedikesek HATÁRTALANUL pályázat során megnyert felvidéki kirándulásukról nézhettek meg egy egyórás ismertetőt.

Őszi kirándulás 2017

A témanapról szóló ismertető ide kattintva elérhető!

A bemutató után hátizsákokkal és a menetlevelekkel felvértezve indultak a csapatok az állomásokra. Ezen a napon a gyerekeknek a történelmi és az irodalmi tudásukra, illetve az ügyességükre is szükségük volt. Sportpályára haladva öt állomáson kellett átverekedniük magukat.

Őszi kirándulás 2017

Az első állomáson nyelvtani feladatok, keresztrejtvények és Petőfi Sándor életével kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni a csapatoknak.

 Őszi kirándulás 2017

A második állomáson eszperente nyelven kellett megfogalmazni a hadvezér, katonaság, induló és a repülő szavakat; illetve rovásírással leírt szöveget kellett kódolniuk a tanulóknak.

 Őszi kirándulás 2017

A harmadik állomáson, mint a mesében Hamupipőkének, a zab közé keveredett lencsét kellett kiszedegetni időre diákjainknak.

Őszi kirándulás 2017 

Negyedik állomáson fizikai megmérettetésre került sor, ahol a csapatok ügyességi játékokon bizonyíthatták rátermettségüket.

 Őszi kirándulás 2017

Őszi kirándulás 2017

Az utolsó állomáson a menetlevelek vizsgáztak sikerrel.

Őszi kirándulás 2017

A nap végén kellemesen elfáradva, élményekkel gazdagon tért haza mindenki.

A felsős kirándulás képei ide kattintva megtekinthetőek!