Látogatóink  

Jelenleg 4 vendég és 1 felhasználó van vonalban.

   

Keresés  


   

Ovisok az 1.a-ban

Ovisok az 1.a-ban2014. január 24-én, pénteken a már kialakult hagyomány folytatásaként ismét meglátogattak minket a nagycsoportos óvodások.

A farsanghoz kapcsolódva közösen készítettünk szemüvegeket, álarcokat a kicsikkel.

Pedagógiai asszisztensünk, Ötvös Réka nagyon szép szemüvegeket hozott, ezeket a gyerekek mintaként használhatták. A kész szemüvegeket minden gyerek örömmel vette fel, vidáman álltak oda a csoportképhez.

Igazgatónőnk, Pál Jánosné is nagy szeretettel fogadta a leendő első osztályosokat, valamint az óvó nénit, Endrődi Ilonát, a dajka nénit, Teknyős Józsefné Timikét, és a bölcsődés gondozónőt, Feketéné Szabó Gabriellát, aki szintén elkísérte a gyerekeket.

A jó hangulatú közös munka után nagy örömmel fogyasztottuk el az óvodásoktól kapott finom nassolnivalót.

A csoportképen kívül készült még sok-sok kép az egész tevékenységről. A fényképek, amelyeket Ujváriné Lengyel Éva készített, megtekinthetők és letölthetők a fenti képre kattintva.

Endrődi Mária

1.a osztályfőnöke

   
© Akasztói Általános Iskola