Látogatóink  

Jelenleg 46 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

   

Keresés  


   

Forralt bor ünnep 2016

2016. december 17-én az akasztói Borbarát Borrend immár 2. alkalommal iskolánkat választotta a főtéren megrendezett Adventi Forralt Bor Ünnep társszervezőjeként.

Forralt bor ünnep

Szülők, pedagógusok, a borrend tagjai a délelőtt folyamán együtt készültek, hogy előkészítsék a jó hangulatú estet. A sátordíszítésben, szendvicskészítésben, ajándékok elkészítésében együtt munkálkodtak.

Forralt bor ünnep

Forralt bor ünnep

Forralt bor ünnep

Forralt bor ünnep

Délután 4 órakor a Főtéren Gubán Gyula köszöntötte a megjelenteket, melyet Suhajda Antal polgármester beszéde követett. Az ünnepség az adventi gyertyagyújtással vette kezdetét, melyet iskolánk néhány tanulója rövid szavalatával színesített, a gyertyagyújtásban a falu gyermekei segédkeztek. Fuchs Attila tanár úr volt zeneiskolás diákjaival zárta a műsort.

Forralt bor ünnep

Forralt bor ünnep

Forralt bor ünnep

Forralt bor ünnep

Forralt bor ünnep

Forralt bor ünnep

Forralt bor ünnep

Forralt bor ünnep

Forralt bor ünnep

Az est folyamán az adományokból befolyó összeget a Borbarát Borrend iskolánk fejlesztésére ajánlotta fel.

Forralt bor ünnep

Forralt bor ünnep

Forralt bor ünnep

Köszönjük minden kedves adományozónak, szülőnek, pedagógusnak, hogy munkájával, felajánlásával hozzájárult az Alapítványunkon lévő összeg jelentős növeléséhez.

 A Forralt bor ünnep képei ide kattintva megtekinthetőek!

 

 

   
© Akasztói Általános Iskola